Szóljon ez a cikk elsősorban minden apukához- hétvégi és nevelő apukához is-, akik nem érzik az apaszerepük felelősségét és fontosságát. De úgy gondolom, fontos információkat hordoz a lányok és nők számára egyaránt, akik egykoron gyermekként majd később feleség vagy anyaként átélték mindezeket.

Az első, amit gyermek megtanul apjától az önbizalom (3 éves kor körül). Amikor a gyermek megszületik, az anya mindenhatósága a méhen kívül is folytatódik: Ő gondozza, eteti testéből, Ő van vele a legtöbbet. Később, amikor már látja, hogy az apuka is képes őt gondozni és etetni, rájön, hogy akkor talán ő is képes dolgokra és elindul felfedezni a nagyvilágot. Előbb csak négykézláb kúszik, mászik, majd hamarosan már két lábra állva garázdálkodik. S ahogy próbálgatja erejét, ismerkedik a világgal és mindezekről folyamatos visszajelzéseket kap a környezetéből („Ügyes vagy!”), alakul ki szépen lassan önbizalma.

Aztán jön a lányok életében az apaszerelem (6 éves kortól). Minden nő életében az első férfi az apa, ezért egyáltalán nem mindegy, mit milyen modellt lát apjában. Ha az apa szereti és dicséri, elismeri a lányát, akkor a közöttük való kötődés biztonságos, melynek következtében a lány később ilyen párkapcsolatot keres magának. Ha az apa hercegnőként kezeli kislányát, akkor ez később megerősíti a lányt nőiességében és a lányok „lányosabbak” és „nőiesebbek” lesznek, felnőttként pedig kiegyensúlyozottabb párkapcsolatra törekednek majd.

Sajnos a negatív minta is beleivódik a gyermekbe és ez bizony későbbi párválasztásaira is nagymértékben kihat. Az a lány például, akit apja állandóan elhanyagolt, sok esetben ezt próbálja meg párjától megszerezni. Vagyis az ilyen nő sokszor betegesen kötődni kezd párjához és állandóan annak figyelmére vágyik. Rosszul viseli, ha párja önálló programokat szervez barátaival, vagy nem bújik hozzá minden este szerelmes szavakat suttogva. Ugyanakkor az a lány, akit gyermekkorában apja dicséret helyett folyamatosan csak kritizált, felnőttként ebből az önbizalomhiányból adódóan folyamatos megfelelési vágy hajtja és már a legkisebb kritikára is duzzog párjának.

Van olyan apuka, aki annyira nehezen válik le lányáról, hogy puskával a verandán ülve várja a vőjelölteket azt gondolván, hogy majd ő eldönti, ki a legjobb a lányának.
Kedves apuka! Ahogy korábban az „anya-fia kapcsolat útvesztőjében” c. cikkemben írtam, szülőként az a legfontosabb feladatunk, hogy egészséges és önbizalommal teli embereket neveljünk. Ezzel az aggódó viselkedéssel csak azt sugallja, hogy lánya nem képes arra, hogy saját maga irányítsa az életét. Ezzel csak azt éri el, hogy gyermeke teljes mértékben öntől függjön és így értelemszerűen nem segít neki abban, hogy önálló, öntudatos nővé váljon.

Pont azzal éreztetjük gyermekünkkel, hogy bízunk benne és hiszünk abban, hogy jól döntenek, ha hagyjuk őket önállósulni, önállóan dönteni és cselekedni. Bárhogy is alakul, az anyához hasonlóan apa is csak egy van, ezért mindig is fontos szerepet tölt majd be lánya életében, hiszen számára ő volt az első férfi, a forrás, a minta.

-Lélekgondnok