Csörög az óra, ébrednem kell és indulni dolgozni. Oldalra fordulok és látom, hogy ő már elment. Elment és még csak egy puszit sem adott. De mikor kelt fel? Nem is mondta, hogy ma korábban kell mennie. Vagy mondta, csak nem figyeltem? Kitámolygok a fürdőszobába, mosakodás, majd konyha, kávé. Enni kellene valamit. Nincs kedvem, majd az úton veszek valamit. Fogmosás. Biztos sietett és nem akart felébreszteni. - még mindig ezen kattogok. Nézem a telefont, még csak nem is írt. Fészbuk. Itt sincs semmi. Na, mindegy, indulnom kell, mert különben elkések.

Az utcán és a buszon virágzik a szerelem, mindenütt csókolózó és ölelkező párok. Csak én vagyok ilyen boldogtalan. De mit csinálok rosszul? Túl sokat várok el tőle? Legalább egy puszit adhatott volna, amikor felkelt. Régen minden olyan más volt. –még mindig ezen rágódok. Közben beérek a munkahelyre. Végre dolgozhatok, és legalább elterelődik a figyelmem. Még csak egy óra telt el, de már megint azon agyalok, hogy juthattunk idáig. Fészbuk, megint semmi. Persze pont most kell kiposztolnia mindenkinek, hogy milyen szerelmes. Na, inkább dolgozok tovább. Lejárt a munkaidő, mehetek haza. Még nincs otthon. De akkor hol lehet? Megint nem szólt. Edzeni ment vagy lehet, hogy van valakije? Lassan 19 óra, de még mindig sehol. Na de most mintha ő jönne. Igen, ő az. Most szívem szerint üvöltenék, hogy hol volt eddig és miért nem írt egy sort se, de nem akarok megint veszekedni, ezért inkább félénken megkérdezem, hogy milyen napja volt. Persze ő megint nem válaszol: „Semmi”- jön a szokásos felelet. Eszik, ilyenkor nem szeret beszélgetni, ezért inkább hagyom. Utána fürdeni megy, itt is elég nehéz szóra bírni. Talán, majd ha kijön. De mire észbe kapok, már alszik. Soha nem megyünk sehova. Már egy jó filmet sem tudunk együtt megnézni, mert állandóan bealszik. És persze a vágyaimmal is megint egyedül maradok. Egyedül érzem magam. – S miközben ezen kattogok, megint eltelt egy unalmas, magányos, boldogtalan nap. 

Sajnos egyre gyakoribb probléma, hogy az egyik fél magányosan érzi magát a párkapcsolatban és emiatt magába zuhan, önbecsülése lecsökken, hangulata és érzelmi állapota labilis lesz. Ezt az érzést még jobban mélyíti, hogy a párok sokszor teljesen elszigetelődnek a környezetüktől, nem járnak el sehova, leépítik korábbi baráti kapcsolataikat és nem törekednek arra, hogy új barátokat szerezzenek. Ugyanakkor a rohanó világ, hogy mindig sietünk valahova, a napi rutin, amitől minden nap ugyanolyan, mint a többi, mind kiszámíthatóvá, unalmassá és monotonná teszi az életünket.

Valójában azonban nem vagyunk egyedül ezzel az érzéssel, mert minden kapcsolat átmegy ezen az időszakon! Van, amelyik sikeresen túljut rajta, és persze van, ami itt véget ér. A párkapcsolat fejlődését a következő szakaszokra oszthatjuk (Bader és Pearson): szimbiózis, differenciálódás, önmeghatározás és újraközeledés. Kezdetben, a szimbiózis időszakában a rózsaszín ködbe burkolózva állandóan arra vágyunk, hogy a másikkal lehessünk. Tele vagyunk vágyakkal és szenvedéllyel. Aztán, ahogy telik az idő és a rózsaszín szemüveg szép lassan lecsúszik az orrunkról, már tisztul a kép és rájövünk, hogy bizony az imádott herceg fehér lovon elég rendesen horkol este és büfög az ebédnél, vagy a gyönyörű hercegnő szépsége cseppet sem olcsó, mert imád költekezni, és órákon keresztül képes csacsogni anyjával a telefonban ahelyett, hogy ebédet főzne vagy takarítana. Ezzel megkezdődik a differenciálódás szakasza és elindul új közös program gyanánt az állandó veszekedés. Az állandó konfliktus, a különbségekre való ráébredés és az ezzel járó feszültség egyenesen az önmeghatározás szakaszába lök bennünket. Hobbikba, önző célokba menekülünk, gyakran flörtökbe bonyolódunk, és ez távolságot sző a két fél közé. De ha elég érett a személyiségünk, akkor nem ragadunk ebbe a szakaszban és képesek leszünk újra közelíteni (újraközeledés szakasza) a másikhoz és számba venni pozitív tulajdonságait a hibáival összevetve. A szerelem bódulatát megízlelve és a háborús csatákon túl már képesek vagyunk a valóság szemüvegén keresztül látni és értékelni a másikat. Ezzel lehetővé válik az érett párkapcsolat.

A szakaszokon való lépkedés üteme változó. Előfordul, hogy évtizedek telnek el az egyes szakaszok között és az is gyakori, hogy a két fél nem azonos időben lép át egyikből a másikba. Például én már újraközelednék, de a másik még az önmeghatározás szakaszában ragadt.

Összegezve tehát különbözhetünk abban, hogy ki melyik szakaszban van épp, de az út, amit be kell járnunk, mindenkinél ugyan az. Vagyis nincs más dolgunk, mint kitartani az önmeghatározás szakaszában, majd ezt követően mérlegelni egymás erényeit-hibáit.

Mindehhez segítség gyanánt néhány tanács:
1. Beszélgess a másikkal!
2. Figyelj oda a másikra és tartsd tiszteletben, ami neki fontos!
3. Legyenek közös céljaitok, amiket közösen is visztek véghez!
4. Törd meg a szürke rutinnal teli hétköznapokat! Legyenek közös programok!
5. Soha ne feküdjetek le úgy aludni, hogy haragudtok egymásra!
6. Ápold a baráti kapcsolataidat és légy nyitott újakra!

-Lélekgondnok